Széchenyi 2020
LoGing Hungary Csarnoképítő Kft.

Magunkról

Ezennel szeretnénk Önöknek bemutatni cégünket, a LoGing Hungary Kft.

Megoldásokat kínálunk új és meglévő csarnoképületek és épületegyüttesek építészeti és szerkezeti tervezésére, engedélyezési és kiviteli tervdokumentációjának összeállítására, a munkák kivitelezésére, igény szerint generál kivitelezésben vagy alvállalkozásban, csak az acélszerkezeti, lakatos és bádogos munkákra.

Az acél épületvázak gyártása történhet a Megrendelő által szolgáltatott vagy a LoGing Hungary Kft. által alvállalkozó bevonásával terveztetett kiviteli tervek alapján. Az acél vázszerkezet felületkezelései az építtetői igények szerint: alapmázolással, fedőmázolással, tűzvédelmi festéssel és tűzihorganyzással is történhetnek.

A csarnoképületek acél vázszerkezetének, tetőfedésének és homlokzat burkolatának szerelését saját cégünk, a beruházáshoz tartozó egyéb szak- és szerelőipari munkarészeket (tervezés, kőműves, gépész, villamos, út-térburkolat, stb.) alvállalkozók bevonásával végezzük. A tetőfedés és a homlokzati burkolat készülhet egyrétegű, hőszigetelés nélküli kivitel esetén trapézlemezből, hőszigetelt kivitel esetén pedig szendvicspanelből.

A LoGing Hungary Kft. 2005-ben alakult.
A kezdeti időszakban cégünk tevékenységi körében vezető helyet foglalt el kisebb méretű épületszerkezetek és az ehhez kapcsolódó egyedi épületlakatos szerkezetek gyártása és szerelése. A vevőkör alapvetően magánszemélyekből és kisebb cégekből állt.
A cég fejlődése során a vevőkör és a tevékenységi kör folyamatosan változott, az igények szerint, ezzel lehetőségeink a termelés kibővítésére jelentősen nőttek. A kisipari módszerekkel működő egységből folyamatosan alakult ki egy olyan koncentrált kapacitás, mely további termelés, illetve gyártmány-bővülést biztosított.